Talk, Talk, Talk

Üdv mindenkinek!...

...Már aki még itt van. Sajnálom, hogy ilyen inaktív vagyok mostanában, egyszerűen képtelen vagyok írni. :( Talán majd hamarosan homlokon csókol a Múzsa, és végre a régi leszek.
Azért hoztam egy kis apróságot. (végül a Jenny-Peter párbeszéd mellett döntöttem)
Köszönöm a véleményeket az előző fejezethez, legalább kérek ennyit a maihoz is. ;)
Kellemes olvasást!

Millió ölelés,
P.

Talk, Talk, Talk

A szennyes, szürke felhőkből nagy cseppekben hullott az eső. Az utcákon sietve szedték lábukat a járókelők. A Palace Street-i ház első emeleti lakásába felhangzott az autók zaja. Jenny a nyitott ablak előtt állt, és mélyen beszívta a nedves aszfalt semmivel sem összetéveszthető illatát. Peter a kanapén ücsörgött, mélyen az aznapi újságba temetkezve. Mindketten hallgattak, csak az újságpapír zörrent meg néha a férfi kezében. Peter szörnyen lassan olvasta a napilapot, minden cikken sokáig elidőzött. Nem akart a vendéglátójával beszélgetni. Tudta, hogy egyszer el fog jönni az az idő, mikor már nem húzhatja tovább, de ez – véleménye szerint – még nem érkezett el. De Jenny ezt nem így gondolta.

- Csalódtam benned – jelentette ki. Peter felpillantott. A lány sötét sziluettje élesen rajzolódott ki a világos háttér előtt. Még mindig háttal állt a szobának. Pierre összerázta az újságot, félbehajtotta, és letette az asztalra. Megköszörülte a torkát, és lágy, behízelgő hangon válaszolt:

- Én megtartottam a szavam.

Jenny fintorgott egyet. Tudta jól, hogy a férfinak igaza van. Klasszikus értelemben. De ismerte már annyira Pierre-t, hogy tudja, nagyon profin csinálja azt, amit… csinál. És lehet, hogy nem ő kezdett ki Samanthával, de ő érte el, hogy a lány kikezdjen vele. Onnantól pedig nincs megállás.

Ismét papírzörgés töltötte be a szobát, és Jenny már nem bírta cérnával. Megfordult, és rákiabált Pierre-re.

- Te mégis kinek képzeled magad?! – Pierre felnézett az újságból, felhúzta a szemöldökét, és várt.

- Sohasem kedveltem azt, ahogy bánsz a nőkkel, de oké, lenyeltem. De az, hogy az egyik barátnőmmel tedd ezt, mégpedig úgy, hogy megmondtam, hogy ne… Undorító vagy! – vágta a fejéhez.

A festő teljes nyugalommal hallgatta végig a lányt, majd mikor ő befejezte, egy szó nélkül felállt, és azt ajtó felé indult.

- Hová mész? – kérdezte Jenny döbbenten. A férfi meg se fordult, úgy válaszolt:

- Még nem tudom. Vagy bocsánatot kérek Samtől, vagy elmegyek és valahol istentelenül berúgok.

És elhagyta a lakást.

Jenny leroskadt a fotelba. Szörnyen érezte magát, amiért kiabált a férfivel, de már nem bírta elviselni, amit a festő művelt. Már nem lenne elég a két keze, hogy összeszámolja, hány nővel látta eddig. És egytől egyig mindegyik bedőlt a trükknek. Pierre nemcsak a festői tehetségét fejlesztette az évek során, hanem a mesemondóit is. Bárkivel bármit el tud hitetni. A lány biztosra vette, hogy a férfi akár egy rendőrrel is kibabrálna könnyedén.

De ez csak az érem egyik oldala volt. Az illető, akiről beszélünk, valószínűleg az egyik legösszetettebb személyiség a világon. Mert ha egyszer megismered Petert, nem hiszed el, hogy ez ugyanaz az ember, mint Pierre. Peter kedves, udvarias, figyelmes: igazi mintapasi. Ő az a fajta barát, aki mindennap meglep valami aprósággal: egy doboz bonbonnal, egy csokor virággal vagy egy romantikus vacsorával. Jenny azt kívánta, bárcsak ezt az oldalát ismerte volna meg Samantha is. Minden sokkal egyszerűbb lenne most.

Mindazonáltal, ahogy a mondás tartja: az élet nem egyszerű.