...Utoljára.
El sem hiszem, hogy itt vagyunk. Ez az első történetem, amit befejeztem, és megvallom őszintén, nagyon fog hiányozni. És Ti is, drága Olvasóközönségem! ♥
Tudom, sokat késtem a mostani fejezettel (is), de most igazán jó mentségem van rá: nem akartam, hogy vége legyen! - De mindennek vége van egyszer, így most itt vagyok, még könnyeimet törölgetve, de már a következő történeten agyalva.
Köszönöm még egyszer is a támogatást, a kitartást és... MINDENT!
Millió ölelés,
P. xx
Ui.: Találkozunk itt. Mikor? Hamarosan.
Together
Jenny
csengő kacagása töltötte be a kocsma terét. A pultnak dőlve hallgatta barátja,
Thomas történetét. A pubban épphogy lézengtek az emberek. Az ajtó
meg-megnyikordult, ahogy újabb vendégek érkeztek. Ilyenkor a résen beszökött
egy kis darab a külvilágból. A beáramló késő nyári fülledt levegő
összekeveredett az alkohol fanyar illatával.
Thomas
épp belekezdett egy újabb skót anekdotába, mikor két ismerős sétált be, vidáman
nevetgélve. Letelepedtek a meglepődött tanár mellé, majd mindketten rendeltek
egy-egy pohár kólát.
- Valaki megmagyarázná, mi folyik itt? – kérdezte
Jenny, miután végre megtalálta a hangját, és kiszolgálta őket.
A
két barát egymásra nézett. Peter szemében bizonytalanság csillant, mire Samtől
egy biztató pillantást kapott válaszul. A férfi megköszörülte a torkát.
- Az az igazság – kezdte
-, hogy az elmúlt napokban sokat gondolkodtam, és rájöttem, hogy milyen szörnyű
ember voltam. Rengeteg hibát követtem el, rengeteg szívet törtem össze. És erre
nem vagyok büszke. Szeretnék megváltozni, és ebben Samantha segít. Nem tudom,
mi lenne velem nélküle! – dramatizálta el az egyébként nagyon is komoly
vallomása végét a festő.
- Valószínűleg most is
részegen feküdnél a lakásod padlóján vagy randalíroznál – jegyezte meg élesen
Jenny. Sam felháborodottan nézett rá. Igazán támogathatná, gondolta. De Pierre
elértette a célzást. Thomashoz fordult.
- Öregem, ne haragudj a
múltkoriért. Nincs rá magyarázatom. Hülye voltam.
- És részeg – egészítette
ki a tanár.
- És részeg – bólintott rá
Peter. Legnagyobb meglepetésére a férfi kezet nyújtott neki.
- Mindannyian követünk el
hibákat. Vannak, akik keveset, és vannak, akik többet. Én azonban nem hiszem,
hogy ezek határozzák meg, milyen emberek vagyunk. Az, hogy mihez kezdünk velük,
sokkal fontosabb. Látod, minden probléma nélkül folytathatnád a balhés életed,
de te felismerted, hogy az az út nem vezet sehová. Beismerted tetteid súlyát,
és ez már egy jobb emberré tett. A változás pedig végképp már csak rajtad
múlik. Persze, némi segítség mindenképp kell.
- Szerintem – de javíts
ki, ha tévednék – ez olyan, mint egy elvonó…
- Pontosan olyan, mint egy
elvonó – biztosította Pierre a férfit.
- Sok szerencsét hozzá.
A két fiatalember kezet
rázott. És ebben az egyszerű mozdulatban minden benne volt: az egymás iránti
kölcsönös tisztelet, a megbocsátás, és Thomas mélységes támogatása.
Jenny és Samantha könnytől
csillogó szemekkel nézték e barátság kezdetét.
A
kocsmatulajdonos megölelgette a jó útra tért festőt.
- Aztán remélem, hogy be
is tartod az ígéreteidet – fenyegette meg kedvesen.
- Ne aggódj, be fogom –
nyugtatta meg a lányt Peter, Samantha pedig hevesen bólogatott a háttérben.
- Vigyázni fogok rá az
úton – jelentette ki.
A
szerelmespár elkerekedő szemmel nézett rá, majd tekintetüket Peterre szegezték.
- Mit nem mondtatok még
el? – kérdezték szinte egyszerre.
- Ó csak annyit, hogy ez
tulajdonképpen egy búcsú – válaszolta Sam. – Úgy döntöttünk, hogy világot látunk.
Azt mondta, hogy elvisz a debreceni virágkarneválra – súgta az utolsó mondatot
Jenny-nek. Amazok ketten pedig szóhoz sem jutottak.
- Ne aggódjatok, az
esküvőtökre visszaérünk – jelentette ki Peter. Általános vidámság fogadta eme
beszólását.
A
négyes kölcsönösen minden jót kívánt egymásnak, és Samék megígérték, hogy sok
képet küldenek majd az otthon maradottaknak. Késő délutánig ücsörögtek még
együtt.
