Bar Fight

Üdv mindenkinek!

Bocsánat, amiért ilyen későn hozom a részt, nagyszüleimnél voltunk, ahol nincs internetkapcsolat.
Köszönöm a véleményeket az előző fejezethez, nagyon sokat jelent! <3 És ehhez is kérem a kommenteket, nagyon kíváncsi vagyok! :)

Millió ölelés,
P.

Ui.: Nincs kép, tudom, de nem találtam olyat, amilyet elképzeltem. :(

Bar Fight

A Két madárhoz címzett kocsmában hatan tartózkodtak: Jenny, Samantha és Thomas, valamint három nagydarab, kopasz fickó, akik elég hangosan vitatkoztak valamin.

- Remélem, még azelőtt elmennek, hogy összeverekednek. Semmi kedvem kihívni a rendőrséget – súgta át a bárpult másik oldalára Jenny. Samantha és Thomas megértően bólogattak, majd a tanár beleivott a kávéjába. Mondhatni egész nap erre várt. Jenny a szokásosnál hosszabb ebédszünetet tartott, amit a férfi tréfásan fel is rótt neki.

- Ne haragudj - mondta a kocsmatulajdonos. - Akadt egy kis probléma, de már megoldottam.

A veszekedés felhangosodott, és asztalcsapkodás is társult hozzá. Jenny már-már rájuk szólt, mikor kivágódott a kocsma „belső” ajtaja, ami a lépcsőházba vezetett. Az ajtónyílásban a kissé dülöngélő, és meglehetősen erős alkoholszagot árasztó Pierre állt.

Samantha ahogy meglátta a férfit, leugrott a bárszékről, és elhagyta a kocsmát. A többiek aggodalmasan és egy kissé félve néztek a festőre, aki a pult felé botladozott. Amikor odaért, teljes erejéből rácsapott a fa borításra. Habár arcán egy izom se rándult, mindenki tudta, hogy ez később pokolian fog fájni neki.

- Whisky-t! – parancsolta Pierre, mire a tulajdonos arca egy megvető grimaszba rándult.

- Azt mondtam, whisky-t, ribanc! – üvöltött rá Pierre. Az asztalnál ülő társaság hangosan felhördült. Thomas ezt már nem tűrte. Felállt a székéről, odament a hőzöngő férfihez, és ököllel orron vágta. A festő meglepetésében hátrahőkölt, és az orrához kapta a kezét. Thomas a bütykeit fújogatta.

- Azta, ez tényleg fáj! – csodálkozott. Jenny halványan elmosolyodott. Jólesett neki, hogy a tanár a védelmére kelt, habár feleslegesnek és meglehetősen eszetlen ötletnek tartotta. Tudta, hogy hiába sértegeti őt Pierre, meg sosem ütné. Ellentétben Thomasszal, akinek most húzott be egy hatalmasat. A férfi arccsontján véraláfutás jelent meg. Ráugrott a festőre, és ott ütötte, ahol érte. Jenny hiába próbálta megállítani őket, nem tudta. Végül egy segítségkérő pillantást vetett a másik három férfira, akik eddig szótlanul nézték a balhét. Az egyikük tekintete találkozott Jenny-ével. Meglökte társait, majd mindhárman a két bunyózó felé vették az irányt. Per pillanat Pierre volt felül, ököllel ütötte a tanár arcát, akinek a felrepedt ajkából vér szivárgott.

- Na jól van ám, hallod, elég lesz – emelték le ketten az őrjöngő férfit Thomasról, akihez azonnal odafutott Jenny.

- Oh mein Gott! Tom, hogy vagy? Hívjak mentőt?

A földön fekvő elmosolyodott, amennyire csak tudott.

- Nagyon régen nem hívtak már Tomnak – mondta. Szemében annyi gyengédség ült, hogy Jenny egészen elpirult.

- Eresszetek! Eresszetek! – hörgött Pierre a két férfi karjai közt.

- Miss Klavier, mit csináljunk vele? – kérdezte a harmadik.

Jenny szinte oda se figyelve válaszolta:

- Dobjátok ki!

És így esett, hogy Peter „Pierre” Austin Davist kidobták a Two Birds Pubból. A festő színes káromkodásba kezdett odakint, és leköpte a kocsma küszöbét. Senki nem figyelt rá. Senki, kivéve egy lányt. Rövid, barna haja volt, barna szeme, és szelíd mosolya. Peter ránézett, és az összes haragja elszállt. Bűntudata nyomása alatt leroskadt a földre, és sírva fakadt.