Stars

Üdv mindenkinek!

Néhány napja a blog dizájnváltáson esett keresztül, a most látható fejléc a zseniális Ella Fisher kezei közül került ki. Remélem, Nektek is tetszik annyira, mint nekem.
A sötétkék színvilág pompásan illik az eheti fejezethez, hiszen az nyáréji égbolt is hasonló színt mutat. Heh, nyár. Az az igazság, hogy ennek a fejezetnek valahol július-augusztus közepén kellett volna felkerülnie, szóval olvassátok ezt most úgy, mintha épp a legmelegebb hónapban lennénk. :)
(A fejezet végén lesz egy kérdés!)

Kellemes olvasást kíván, és
Millió ölelés,
P.

Stars

Felhőtlen pénteki napra virradt London. Peter nagyot nyújtózkodott az ágyban, és kinyitotta a szemét. Pillantása a legkékebb kékre esett, ami valaha létezett a Földön, így biztos volt benne, hogy végre eljött A nap. Mosolyogva pattant ki a takaró alól, és a fürdőszobába vonult. Tusolás közben felváltva énekelt és fütyörészett. Listát készített a fejében, mi mindent kell beszereznie. Sok minden változhat a tervben, gondolta, de egy biztos: este nyolc, Sárga Nárcisz. A zuhanyzás után a festő még mindig nagyon jókedvűen sétálgatott fel-alá a lakásban. Több dolgot is csinált egyszerre: teát főzött, öltözködött, s gondolatait osztályozta. Mikor mindennel elkészült, elsietett, hogy beszerezze az aznap estéhez szükséges hozzávalókat.

Eközben Samantha már a virágboltban tevékenykedett, és eszébe sem jutott a férfi. Más napokon, néha-néha, persze gondolt rá, és arra a bizonyos ígéretre. Vajon mit fog kitalálni? – futott át az agyán a kérdés jónéhányszor, miközben éjjelente a szobája plafonját fixírozta. De sosem találta meg a megfelelő választ.

---

A napsugaras nyári nap hamar eltelt, s mikor Samantha a munkaideje leteltekor az ajtót zárta, egy csodaszép oldtimer Ford gurult végig az utcán. A lány megfordult, és legnagyobb megrökönyödésére a festő ült a kormány mögött, és vidáman integetett.

- Elvihetem valahová, hölgyem? – kérdezte a férfi, mire Sam egyszerűen csak bepattant az anyósülésre és várakozva nézett Peterre.

- Természetesen. Hová megyünk? – érdeklődött.

- Valahová, ahol még nem voltál – válaszolt a férfi, a lány szavait idézve. Samantha elpirult, hiszen felismerte, hogy ezt még anno ő mondta a festőnek.

„Vigyél el valahova, ahol még nem voltam. Mutass valamit, amit még nem láttam.” És lám, Peter előállt egy ötlettel, ami a lánynak eszébe sem jutott.

Ha éjjel felnézünk a tiszta égboltra, csillagok százai, ezrei tekintenek vissza ránk. De elérni sosem érhetjük el őket. Mégis, ez a legnagyobb távolság, ahová eljuthatunk. Az űr mélye annyi csodát és rejtélyt tartogat magában, hogy azt az emberi elme elképzelni sem tudja.

A Ford megállt egy, a fővároshoz közeli dombon. Samantha, mióta maguk mögött hagyták London fényszennyezett burkát, le sem tudta venni a szemét az égről. Peter vetett egy-egy oldalpillantást a lányra, miközben vezetett. Látta Sam lenyűgözöttségét, és nagyon elégedett volt magával.  Most, hogy a kocsit biztonságban leparkolta ő maga is elmerült a csillagok varázsában.

- Ez gyönyörű – suttogta Samantha pár perc múlva.

- Örülök, hogy tetszik – suttogta vissza Peter. A két fiatal egymásra nézett, és elcseszett kapcsolatuk ellenére is örültek, hogy ott van a másik.

- Nem fázol? – érdeklődött a festő. – Hoztam pár takarót.

- Köszönöm.

Miközben Peter a Ford csomagtartójában kutakodott, Sam hirtelen felkiáltott:

- Hullócsillag!

Az űrből érkező kis tárgy fényes csíkot húzott maga mögött. És az elsőt hamarosan követte a többi is. Egész hullócsillag-zápor volt látható az égen aznap éjjel.

- Kívánj valamit – duruzsolta Peter Samantha fülébe, miközben összebújtak a barna-piros kockás takaró alatt.

- Te is.

Szerintetek mit kívántak?

First Date

Üdv mindenkinek!

Elérkezett a szeptember, ami pedig két dolgot jelent: 1) iskola 2) új Two Birds Pub fejezet! Az elsőnek azt hiszem, nem sokan örülnek, főleg azok, akik végzősök, úgy mint én. :(
Viszont az új rész feltöltése egy örömteli pillanat, szóval nem is húzom tovább az időt, olvassátok! :)

Millió ölelés,
P. xx

First Date

Másnap végre kisütött a Nap. A fény arany csillogásba borította London utcáit. Az emberek a tócsákat kerülgetve siettek a dolgukra.

Jenny majd’ kiugrott a bőréből, egész nap csak az aznap esti randevúra tudott gondolni. Az utolsó félórában ötpercenként pillantott a falon kattogó időmérő szerkezetre. Ahogy a nagymutató elérte a tizenkettőt és a Big Ben is megkondult, Jenny lekapta a kocsma kulcsát a falba vert szögről, és az ajtóhoz sietett. A „Nyitva” feliratú táblát átfordította, és bezárta a bejáratot. Más napokon tovább is a kocsmában maradt volna, de ez a nap nem az a nap volt.

Futólépésben ment fel a lépcsőn, kettesével szedte a fokokat. Az ajtó előtt megállt egy pillanatra, hogy összeszedje magát, majd kissé remegő kezével a zárba dugta a kulcsot.

Odabent, mint mindig, most is rend fogadta. Sosem szerette a rendetlenséget, nála mindennek megvolt a maga helye. A lány bevetette magát a fürdőszobába, és gyorsan lezuhanyozott. Miután kijött a párás tusolóból, elégedetten vette észre, hogy az amúgy egyenes haja lágy hullámokba csavarodik. Megtörölközött, aztán belebújt csinos, csipkével díszített ruhájába. Pár percet  még elszöszmötölt a sminkkel, majd két perc késéssel elhagyta a lakást.

Thomas már odalent várta.

- Ne haragudj a késésért – szabadkozott Jenny. A férfi nyomott egy apró puszit a lány arcára.

- Semmi gond.

A pár taxiba ült, és az Elizabeth étteremhez hajtatott. Rövid, hallgatag út volt, egyikőjük sem tudta, mit mondjon. Mindketten feszélyezettek voltak.

Mikor megérkeztek, Thomas kisegítette a lányt az autóból, udvariasan kinyitotta az étterem ajtaját, és előreengedte a hölgyet. Belépve a vendéglátó-helyiségbe, egy pincér az előre lefoglalt asztalukhoz vezette őket. Eléjük tett két műbőr borítású étlapot, majd magukra hagyta a vendégeket. Pár másodpercig mindketten csak bámultak a kis könyvecskékre, aztán egyszerre nyúltak a sajátjukért.

Végül Thomas törte meg a csendet.

- Milyen napod volt? – érdeklődött. Jenny rápillantott, és elmosolyodott.

- Nyugalmas.

- Nyugalmasabb, mint a tegnapi, mi? – viccelődött a férfi, mire mindketten felnevettek. Miután abbahagyták, Jenny megkérdezte a tanárt, hogy érzi magát.

- Jobban, sokkal jobban – válaszolt Thomas őszintén. És sokkal jobban is nézett ki! Habár az előző napi verekedés csúnyán rajtahagyta a nyomát a férfi arcán, szája mosolyra húzódott és szemében az a furcsa, kiszámíthatatlan, és mégis oly’ édes érzés csillogott: a szerelem. Ezt látta Jenny is, akárhányszor csak ránézett a szemben ülő tanárra. Először feszélyezve érezte magát, de közben, szinte észrevétlenül, az ő szívébe is belopózott a melegség.

A pincér közben visszaérkezett és felvette a rendelésüket. A vacsorához fejedelmi vörösbort kortyolgattak. Megvitatták a nap történéseit, és régi álmokat osztottak meg egymással. Egy óra múlva hagyták el az éttermet, ahol Thomas természetesen nem hagyta, hogy Jenny fizessen.

- Köszönöm ezt a varázslatos estét! – hálálkodott a lány már a restaurant előtt. Thomas szerényen mosolygott. - Én köszönöm, hogy Veled tölthettem.

Jenny arcán kislányos pír futott át. Odahajolt, és egy futó csókot lehelt a férfi ajkaira. A kis londoni ’cab’ éppen akkor érkezett meg. Jenny kinyitotta az ajtót, majd intett még egyet búcsúzóul, aztán beszállt az autóba. A taxi besorolt a gyenge éjjeli forgalomba, majd hamar elnyelte a város állandó zúgása.

Thomas úgy érezte, megfulladna, ha most be kéne ülnie egy zárt járműbe, így gyalog indult hazafelé, jókedvében fütyörészve.