Back To The Pub

Üdv mindenkinek!

Remélem, mindenkinek kellemesen telt a húsvétja, a lányok sok locsolót kaptak, a fiúk meg sok piros tojást a locsolásért. :)
Meghoztam a következő részét eme történetnek, amiben sok-sok érdekes és új információt tudhatunk meg, valamint megismerünk egy új főszereplő-szerűséget.
Valamint, mint azt láthatjátok, kisebb átalakulás ment végbe a blogon, kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval ne habozzatok azt is odabiggyeszteni a kommentetekbe!

Millió ölelés,
P. xx

Back To The Pub

Samantha vidáman sétált be negyedórával a munkaideje lejárta után a kocsmába. Jenny éppen a bárpultot törölgette. Az ajtó nyílásának hangjára felkapta a fejét, majd barátnője láttára szélesen elmosolyodott.

- Helló-belló! Ezer éve nem láttalak! – köszöntötte. Megölelték egymást a pult felett. Samantha rendelt egy kólát, és miközben azt iszogatta, csevegni kezdtek a legújabb divatról, a munkáról, és persze Pierre-ről.

- Láttad a Daily Express-t? – kérdezte Jenny, miután kiszolgált egy vendéget.

- Ne is mondd! Mit csinált ott Pierre azzal a színésznőcskével? – mondta bosszúsan Samantha.

- Tudod, ő már csak ilyen. Mármint Pierre. Néha feltűnik egy-egy lány oldalán, de sosem marad sokáig. Nem az a fajta – magyarázta a kocsmáros lány.

- Csak azt tudnám, mikor akar megfesteni engem – sóhajtott Samantha. Jenny vetett rá egy oldalpillantást, de nem szólt semmit. P. azt mondta, nem fogja ágyba vinni, csak ha ő ajánlkozik fel – emlékeztette magát. Sammy meg úgy se fog – tette hozzá.

Miután ezt így megbeszélte magával, megkönnyebbülten fordult ismét barátnője felé, aki addigra már a sarokban üldögélő férfit nézte.

- Jenny, ő kicsoda? Még sosem láttam errefele.

A kérdéses személy ekkor álmodozóan felemelte fejét, és kitekintett az ablakon. Kezében egy noteszt tartott, abba írogatott.

- Thomas-nak hívják, azt hiszem. Nem igazán beszédes. Szerintem tanár vagy valami olyasmi, nemrég költözhetett ide. Általában egy rumos kávét kér.

- Van rumos kávéd? – kérdezte Samantha meglepődve.

- Csak mióta idejár – válaszolt mosolyogva Jenny. – Vagyis olyan egy hete.

- Kedvesnek tűnik – mondta a virágárus lány, még mindig a férfit méregetve. Az már visszafordult az irományához.

- Az is – jegyezte meg Jenny, talán egy kicsit túl vehemensen. Barátnőjének azonnal gyanús lett a hang.

- Ajjaj, csak nem tetszett meg? – kérdezte csipkelődve. Jenny fél percig hallgatott, majd csak utána adott választ.

- Nyilvánvalóan nem. Csak annyit mondtam, hogy kedves és udvarias. Mikor először tért be, és rumos kávét kért, mondtam neki, hogy nincs. Hogy is lett volna, hiszen ez egy kocsma! Erre ő mit válaszolt? „Elnézést, azt nem figyeltem. Csak megtetszett a hely hangulata. Tudja, nagyon szeretem a régi dolgokat.” Mit tudtam volna erre csinálni? Olyan elveszettnek tűnt! Megkértem, hogy magyarázza el, hogyan kell megcsinálni a kért italt. Tíz perc múlva már azt iszogatta. És még képes volt megdicsérni, holott tudom, hogy szörnyű lett. Persze, azóta már megtanultam, hogyan kell rendesen csinálni, de az első… Brrr.

- Jenny… - szólította a nevén a lányt Samantha, csak hogy felhívja magára a figyelmét. Ugyanis a nevezett a történet befejezése után egy kicsit elkalandozott, és félő volt, hogy elejti a kezében tartott üvegpoharat.

- Igen? – tért vissza a valóságba Jenny. – Bocs, egy kicsit elgondolkodtam.

Samantha elnyomott egy mosolyt, és másra terelte a témát. A Burberry internetes oldalán található akcióról kezdtek el beszélgetni, mikor megcsörrent Samantha telefonja. Előhalászta a készüléket a zsebéből, majd egy bocsánatkérő pillantást vetett barátnőjére, és felvette.

Arrébb vonult, a belső bokszok felé, így Peter nem vette észre először a lányt, mikor belépett az ajtón. Egyenesen a pulthoz ment, és leült egy magas bárszékre. Jenny rá se nézett, úgy mondta neki:

- Beszélnem kell veled.

Pierre nagyot nyelt. A nyelve hegyén volt a pimasz kérdés, mégis miről akarna beszélni vele, de végül nem kérdezte meg. Helyette inkább a kocsma vendégeit vette szemügyre. Két kopasz, negyven körüli férfi, az a fura alak a sarokban, és… Samantha.

A virágárus lány ekkor fordult meg, így pont farkasszemet néztek egymással négy méter távolságból. Samantha halványan elmosolyodott, mikor észrevette a festőt. Gyors léptekkel megtette a köztük lévő távolságot, de végül inkább Jenny-hez intézte szavait.

- Ne haragudj, de mennem kell. A főnököm hívott, vissza kell mennem, valami irtó fontos dologról akar beszélni. Gondolom, megint arról lesz szó, hogy Karen képtelen rendesen leadni a rendeléseket, és ezért nem olyan csokrot csinálok, amilyet a vásárló akar. Egyszer egy fehér-piros rózsákból állót kellett volna csinálnom, de ehelyett Karen rózsaszínt mondott. Tudod, miért?

- Mert ha a pirost és a fehéret összekevered, rózsaszínt kapsz – válaszolta meg a költőinek szánt kérdést Pierre. A két lány meglepődve nézett rá. A férfi nem értette, mi olyan érdekes abban, amit mondott, így ugyanolyan csodálkozó arcot vágott, mint a másik kettő.

- Szóval, elég gázos eset volt – fejezte be a történetet Samantha. Elköszönt Jenny-től és Pierre-től, és az ajtó felé vette az irányt. Ahogy átlépte a küszöböt, Jenny a festő elé könyökölt a pulton, és vallatni kezdte.

- Mi közöd van Tiffany Dawinghoz? 

- Volt – javította ki Pierre. – Csak volt. Még a megnyitó estéjén, jobban mondva éjszakáján otthagytam.

- Akkor ismét megnyerted magadnak az „Év bunkója” címet. Milyen szöveget nyomtál neki?

- Már elnézést – emelte fel a hangját sértődötten Pierre. – Igenis komolyan gondoltam, amit írtam a levélben, amit hátrahagytam!

- Pierre lehet, hogy komolyan gondolta. A művészi énednek nincs lelke, ezt idáig is tudtam – legyintett Jenny, majd folytatta -, de Peter mit gondol?

Peter nagyot sóhajtott.

- Nem nekem való az ő világa. A sok újságíró, a megnyitók, a rivaldafény. Ha ő így érzi jól magát, ám legyen. De én nem kérek belőle.

Jenny megértően bólintott. Peter keserédesen elmosolyodott, és halkan dobogni kezdett a pult faborításán. Pár percnyi hallgatás után végül, felpattant, búcsút intett a lánynak, és felment a szobájába. Jenny szomorúan nézett utána. Ismerte annyira a férfit, hogy tudja, valójában neki is vannak érzései, csak nem szereti kimutatni őket.