Stars

Üdv mindenkinek!

Néhány napja a blog dizájnváltáson esett keresztül, a most látható fejléc a zseniális Ella Fisher kezei közül került ki. Remélem, Nektek is tetszik annyira, mint nekem.
A sötétkék színvilág pompásan illik az eheti fejezethez, hiszen az nyáréji égbolt is hasonló színt mutat. Heh, nyár. Az az igazság, hogy ennek a fejezetnek valahol július-augusztus közepén kellett volna felkerülnie, szóval olvassátok ezt most úgy, mintha épp a legmelegebb hónapban lennénk. :)
(A fejezet végén lesz egy kérdés!)

Kellemes olvasást kíván, és
Millió ölelés,
P.

Stars

Felhőtlen pénteki napra virradt London. Peter nagyot nyújtózkodott az ágyban, és kinyitotta a szemét. Pillantása a legkékebb kékre esett, ami valaha létezett a Földön, így biztos volt benne, hogy végre eljött A nap. Mosolyogva pattant ki a takaró alól, és a fürdőszobába vonult. Tusolás közben felváltva énekelt és fütyörészett. Listát készített a fejében, mi mindent kell beszereznie. Sok minden változhat a tervben, gondolta, de egy biztos: este nyolc, Sárga Nárcisz. A zuhanyzás után a festő még mindig nagyon jókedvűen sétálgatott fel-alá a lakásban. Több dolgot is csinált egyszerre: teát főzött, öltözködött, s gondolatait osztályozta. Mikor mindennel elkészült, elsietett, hogy beszerezze az aznap estéhez szükséges hozzávalókat.

Eközben Samantha már a virágboltban tevékenykedett, és eszébe sem jutott a férfi. Más napokon, néha-néha, persze gondolt rá, és arra a bizonyos ígéretre. Vajon mit fog kitalálni? – futott át az agyán a kérdés jónéhányszor, miközben éjjelente a szobája plafonját fixírozta. De sosem találta meg a megfelelő választ.

---

A napsugaras nyári nap hamar eltelt, s mikor Samantha a munkaideje leteltekor az ajtót zárta, egy csodaszép oldtimer Ford gurult végig az utcán. A lány megfordult, és legnagyobb megrökönyödésére a festő ült a kormány mögött, és vidáman integetett.

- Elvihetem valahová, hölgyem? – kérdezte a férfi, mire Sam egyszerűen csak bepattant az anyósülésre és várakozva nézett Peterre.

- Természetesen. Hová megyünk? – érdeklődött.

- Valahová, ahol még nem voltál – válaszolt a férfi, a lány szavait idézve. Samantha elpirult, hiszen felismerte, hogy ezt még anno ő mondta a festőnek.

„Vigyél el valahova, ahol még nem voltam. Mutass valamit, amit még nem láttam.” És lám, Peter előállt egy ötlettel, ami a lánynak eszébe sem jutott.

Ha éjjel felnézünk a tiszta égboltra, csillagok százai, ezrei tekintenek vissza ránk. De elérni sosem érhetjük el őket. Mégis, ez a legnagyobb távolság, ahová eljuthatunk. Az űr mélye annyi csodát és rejtélyt tartogat magában, hogy azt az emberi elme elképzelni sem tudja.

A Ford megállt egy, a fővároshoz közeli dombon. Samantha, mióta maguk mögött hagyták London fényszennyezett burkát, le sem tudta venni a szemét az égről. Peter vetett egy-egy oldalpillantást a lányra, miközben vezetett. Látta Sam lenyűgözöttségét, és nagyon elégedett volt magával.  Most, hogy a kocsit biztonságban leparkolta ő maga is elmerült a csillagok varázsában.

- Ez gyönyörű – suttogta Samantha pár perc múlva.

- Örülök, hogy tetszik – suttogta vissza Peter. A két fiatal egymásra nézett, és elcseszett kapcsolatuk ellenére is örültek, hogy ott van a másik.

- Nem fázol? – érdeklődött a festő. – Hoztam pár takarót.

- Köszönöm.

Miközben Peter a Ford csomagtartójában kutakodott, Sam hirtelen felkiáltott:

- Hullócsillag!

Az űrből érkező kis tárgy fényes csíkot húzott maga mögött. És az elsőt hamarosan követte a többi is. Egész hullócsillag-zápor volt látható az égen aznap éjjel.

- Kívánj valamit – duruzsolta Peter Samantha fülébe, miközben összebújtak a barna-piros kockás takaró alatt.

- Te is.

Szerintetek mit kívántak?